Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

A konfirmáció helyi gyakorlatáról szóló sorok elé rövid történeti és elméleti alapvetésül hadd kerüljön két idézet.
dr. Forgács Gyula, a XX. század első évtizedeiben munkálkodott gyülekezetépítő lelkipásztor  írja "Vezérkönyv  a konfirmáció oktatáshoz" című könyvében: „A konfirmáció az őskeresztyének katechumen rendszerének felelevenítése. A rendszer elfajult alakjával (bérmálás) szemben, már Kálvin is hangoztatja, hogy olyan vallástanításra van szükség, amely lehetővé teszi, hogy a növendék az egy, igaz és tiszta hitről, amellyel a hívő nép egy szívvel és lélekkel hiszi az Istent, az egyház színe előtt és tekintete előtt vallást tenne. (Institutio II.k.725.old)  A reformátorok készítettek kátékat a tanítók részére. Az élettelen ortodoxia a kátét tankönyvvé tette. A betű megmaradt, de a lélek hiányzott. A pietizmus érdeme, hogy az őskeresztyénség példájára s a kor viszonyainak megfelelően megreformálta a kátétanítást és konfirmációt.  Nálunk Bárány János és Bél Mátyás nevéhez fűződik a konfirmációi előkészítés rendszeressé tétele.”
dr. Victor János definíciója szerint pedig: „A konfirmáción azt az ünnepélyes „szimbolikus istentiszteleti” alkalmat értjük, amellyel egyházunk rendtartása szerint a kicsiny korukban megkeresztelteket hitvallástételük kivétele alapján végleg és teljesen felvesszük az egyháztagok sorába, az úrvacsorai közösségbe. Hozzátehetjük: rendes körülmények közt a növendék egyháztagok részére évjáratonként egyszer szokás nálunk konfirmációt tartani, ezenkívül kivételes esetekben, úgy ahogy adódik, különböző életkorú egyéneket is részesítünk a konfirmációban (felnőtt konfirmáció).” (In: dr. Victor J.:  Belmissziói útmutató 1941-1942 évre. Bp. 1941. 149.oldal  A  missziói munka és a konfirmáció)

A fentiekhez csak nagy alázattal hasonlítható jelenlegi gyakorlatban a probléma: sokak számára a konfirmáció nem más, mint a hitoktatás záróaktusa. Hogyan lehet a gyermekektől egy igenlő hitvallást kivenni, egy meghatározott napon, egy meghatározott helyen? Akkor is megáll a kérdés, ha a 12 éves Jézus jeruzsálemi templomban tanúsított bölcs, hitbeli érettséget tükröző kérdéseire, feleleteire emlékeztetnek bennünket.
Nehezíti a kérdést, hogy a konfirmációt sokan úgy értelmezik, mint az egyház életéből való ünnepélyes elengedést.  A konfirmált (a fiatalság fanyar humorú éleslátásával: "kámformált") a továbbiakban az egyház peremén él, vagy azon túl és legközelebb talán akkor találkozik az egyházzal, amikor családtag temetésére készülve bekopogtat a lelkészi hivatalba.Éppen ezért a hagyományőrzésből folytatott konfirmáció nagyon kérdéses. Kevésbé visszafogott megfogalmazásban: a hagyományból történő keresztség és konfirmáció méltatlan dolog, mert a keresztyén igazságokat és hitet nevetségessé teszi és botránkoztatásra ad okot. Ez az egyház hitelvesztéséhez, végső soron lelki halálához vezet.

Világosan látnunk kell, hogy a keresztyén  hit az Isten Igéjével való találkozásból származik és azáltal erősödik meg. Ha nincs találkozás az Igével, nincs hit és nincs a hit megerősítése, de nincs megvallása sem, mert nincs miről vallást tenni! Mindez az Ige hallásából származik!!  Csak úgy vallhatjuk meg Istent, Jézus Krisztust, ha Igéje által megismertük.  Abszurd állítás, hogy valaki ezek nélkül is hívő tud lenni. Ha a keresztyén szülők, akik gyereküket megkereszteltetik, nem tudják, hogy  mit jelent az Atya, a Fiú és a  Szentlélek nevében kereszteltetni, akkor nem is valószínű, hogy hisznek a Szentháromságban. De akkor nem is fognak a Szentháromság Isten nevében sem cselekedni.

Ezek után a mindennapi tapasztalatokat, a fiatalok érzelmi, értelmi, lélektani érettségét igei megvilágításban szemlélve, Egyházközségünkben 2009 januárjában elhatároztuk, hogy a konfirmációt 16 éves korra toljuk ki. Egészen pontosan: a konfirmációi vizsgát leghamarabb abban a naptári évben teheti le a növendék, amelyben 16. életévét betölti. Mindennek tanulmányi előfeltétele a 2 tanéven át tartó kátétanulmányozás, melyben bibliaismereti, egyháztörténeti és alapvető erkölcsi kérdésekkel ismerkednek meg a fiatalabbak. Felnőtt konfirmandusok esetében egyéves felkészülési időben a II. Helvét Hitvallást tanulmányozzuk.

Önigazolási szándék nélkül, csupán a létező probléma érzékeltetése kedvéért legyen itt egy hivatkozás a holland szigorú reformátusok példájára. Náluk 18-24 éves korig konfirmálnak. Az oktatás éveken keresztül tart. A vizsga a presbitérium előtt történik. Ha megfelelnek – felveszik őket az egyháztagok sorába.  A következő vasárnap: nyilvános hitvallástétel, fogadalomtétel következik. Egy héttel ezután úrvacsorázhatnak. Szokás, hogy 2-3 héttel a hitvallástétel előtt a gyülekezet lelkésze felolvassa a fogadalomtételre készülők neveit a szószékről: ha pedig valakinek valami észrevétele van az illető erkölcsi életvitele ellen, jelezheti a presbitériumnak. Emiatt egy öntudatosabb, mélyebb hitéletet élnek. Szorgalmasabban vesznek részt az úrvacsorában és hűségesebb tagjai egyházuknak.

A hűség, a hitvalló élet Magyarországon is kulcskérdés az egyház jövője szempontjából. A minőség igénye a mennyiséggel szemben. Mert az egyház ereje nem a tagok nagy számában van, hanem abban a szívbeli minőségben, amit hitből fakadó engedelmességnek lehet nevezni. Gedeon serege sem lehetett győztes 32 ezer fővel, hanem jókora létszámleépítés után az Istennek elkötelezett életűek kapták ajándékba a diadalt.

A bevezető sorokban már hivatkoztunk rá, hadd legyen a végén is egy idézet dr. Forgács Gyulától. "Ágenda és konfirmációi káté" című művének előszavában így ír: „A MRKE szigorú szokása szerint  csak azok járulhatnak az úrasztalához, akik a konfirmáció alkalmával a gyülekezet színe előtt hitükről vallást tettek és hűséget fogadnak Jézus Krisztus és Egyházunk iránt.  Mivel a szülők és növendékek közül sokan a konfirmációnak e fontos jelentőségét nem ismerik és azt csak „vizsgának” tartják, melynek letevése után nem kell többé hittant tanulni, a konfirmációi vallás- és fogadástételt a 10-12 éves gyermekek nagy része  kellő megértés és érzés nélkül teszi. Ez az oka annak, hogy a konfirmáció után, serdülő ifjúságunk jelentékeny része úgy él, mintha azt fogadta volna meg az úrasztala előtt, hogy nem fog Bibliát olvasni, se templomba járni, se úrvacsorával élni, se Krisztus követésében nem fogja magát alázatosan gyakorolni. Ez pedig ellenkezik egyházunk céljaival és a konfirmáció rendeltetésével. … Ne siessetek hát szülők és gyermekek a konfirmációval! Érdemes rászánni az elemi iskola után még két-három telet az előkészületre!  Nincs nagyobb szégyen, mintha valaki konfirmált és nem tudja, miképpen kell református keresztyén életet élni! Amíg ezt meg nem tanulod, meg nem próbálod és áldásait nem tapasztalod – ne konfirmálj, mert a te konfirmálásod nem lesz kedves az Isten előtt és nem lesz hasznos sem reád, sem egyházadra nézve. Vedd komolyan a dolgot!  Nagy szorgalommal láss hozzá az előkészülethez és állhatatosan gyakorold magad a keresztyén életben, nehogy méltatlanul legyen fogadásod…  És ne hanyagold el a konfirmálást! Meg kell annak történnie még ifjúkorodban, mielőtt a kísértések el nem tántorítanak…. …Aki végigtanulja e könyvet, gondolja meg, hogy csak a készülődésnek ért végére, de az önálló keresztyén életnek csak kezdetéhez ért el, ahol megállnia nem szabad, sőt éppen akkor, a konfirmáció után, az egyház úrvacsorázó tagjainak szent közösségében kell elindulnia arra a fenséges szolgálatra, melyre lelkünk üdvére, egyházunk és földi hazánk boldogságára és Isten dicsőségére elhívattunk. Adja a kegyelmes Isten, hogy így legyen!”